Ajándék

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a szeretetből fakad a féltékenység és a kisajátító önzés érzése.

A sors fintora talán, hogy egy alapjában véve pozitív töltettel rendelkező érzés két negatívat szül, ha a véletlenek folytán valami félresiklik. E három érzés - a különbözőségük ellenére - sokszor döbbenetes cselekedetekre sarkallja az embert. Sértések, pofonok, háború, gyűlölködés, gyilkosság. Az Ajándék is erről szól. A megmagyarázhatatlan érzésekről és cselekedetekről. Az emberi lét esendő, gyarló mivoltáról.

Jó szórakozást a novellához! 

Ajándék

– Papa! – kiáltotta egy 5 év körüli, aranyszőke kisfiú és egy hatalmas, gyermekien őszinte mosollyal rohanni kezdett egy magas, feketehajú, 35 év körüli férfi karjai közé. – Annyira jó, hogy itt vagy!

– Szervusz, kisfiam! – mosolygott a kisfiára a férfi egy keserédes árnyalattal a szája szegletében és erősen magához szorította őt.  – Nagyon hiányoztál!

– Te is nekem, papa! Haza jössz velem?

– Nem, kincsem, nem lehet. Ma nem.

– De olyan rég voltál otthon papa. Miért nem jössz?

– Tudom, kicsikém, tudom, de a mama nem örülne neki, ha haza kísérnélek. És arról sem szabad neki beszélned, hogy mi ma találkoztunk! Ez legyen a mi közös, fiús titkunk, oké?

- Oh, hát persze! Én nagyon jól tudok ám titkot tartani papa. Lakat a számon! – mosolyodott el a kisfiú, és a száját szorosan összezárva úgy tett, mintha lelakatolná az ajkait és eldobná az azt nyitó kulcsokat jó messzire.

Az apuka meghatódva kisfia lelkességén, végig simított a kis okos, szőke fején.

– Cserkész becsszóra?

– Cserkész becsszóra!

– Akkor viszont – állt fel a férfi tettetett jókedvvel – sétáljunk egyet, amíg a mama meg nem érkezik.

– Rendben papa – fogta meg szeretett papája kezét a fiú és elindult vele egy játszótér felé. – Elmeséled közben, hogy merre utaztál? A mama azt mondta, hogy bejártad az egész világot, azért nem voltál velünk az előző hónapokban.

– A mama… A mamád igazat mondott. Sokfelé utaztam. Képzeld, voltam Európában is! Franciaországban és Németországban.

– Húúúúúú, akkor láttad az Eiffel-tornyot is?

– Igen, láttam azt is, kisfiam.

– És mit láttál még papa?

– Én… Inkább mesélj te, nagyfiú! Mi jót csináltál, amíg távol voltam?

- Hát, sokat rajzoltam és lovagoltam, mert a mama új barátjának van sok lova, és voltam kirándulni is a mama új barátjával, és képzeld, voltam vidámparkban és készítettem egy hatalmas repülőt, kék szárnyakkal és…

A férfi elgondolkodva, egy fojtogató gombóccal a torkában figyelte az apró fiúcskát, a szavaira nem is igazán figyelt. Hiányzott neki rettenetesen, annak ellenére, hogy nem ő a vérszerinti apja a fiúnak. Az anyja megcsalta őt, amíg üzleti úton volt Georgiában. Persze ez csak 3 hónappal ezelőtt került napvilágra, amikor megjelent a biológiai apa, aki a kisfiú nevezetében a „mama új barátja”. Rettegéssel töltötte el a tudat, hogy a fia, az ő egyetlen kisfia, egyszer majd nem őt szólítja apának, hanem azt az idegent.

– Papa, jól vagy? – húzogatja meg a férfi kabátjának az ujját a kisfiú aggódva. –Nem is figyeltél arra, amit mondtam…

– Ne butáskodj, kisfiam, persze, hogy figyeltem. Csak éppen azon gondolkodtam, hogyan is adjam át neked az én titkos ajándékomat!

– Ajándék?

– Aha!

- Milyen ajándék? Naaaaaa, papa! Áruld el!

- Csak akkor, ha megígéred, hogy leszel olyan jó fiú és csak akkor bontod ki, amikor lefekszel aludni és nem szólsz a mamának!

– Megígérem! Tudod papa! Jól tudok titkot tartani!

- Hát hogyne tudnám! – csipkedte meg kedvesen a fia arcát és újra megfogta a kezét. – Most viszont gyere, kincsem, mert a mama hamarosan itt lesz. Mérges lesz, ha nem várod a szokott helyen és nekem is indulnom kell.

– Muszáj papa?

– Igen, kisfiam, muszáj.

– És majd visszajössz hozzám, papa?

– Hát persze!

– Szeretlek papa! – mondta a kisfiú, majd az apja karjaiba fészkelte magát, hogy két, cuppanós puszit nyomjon az arca két oldalára.

– Én is szeretlek kisfiam! Én is szeretlek…

***

- Maaaaamaaaaa! Hol vagy mama? – kiáltott játékosan a szőke kisfiú, az édesanyja után kutatva.

– Itt vagyok a fürdőszobában kicsikém! Mindjárt jövök. Addig döntsd el, hogy ma este, melyik mesét szeretnéd hallani!

- Mama, ma nem szeretnék mesét. Nagyon fáradt vagyok. Sokat fociztam Toddal és Aliciával – hazudott a kisfiú életében először a mamájának, és érezte, hogy valami rossz érzés belülről szorongatja a szívét. Tudta, hogy rosszat tesz, de tudta, hogyha elalszik, akkor nem tudja bevenni a bájitalt, amely az apukája cetlije szerint szárnyakat ad neki és egy látogatót hoz el a szobájába.

– Rendben, nagyfiú – mosolyodott el az anyukája, semmit sem gyanítva – de azért egy puszit sem kapok?

- Dehogynem mama – kiáltott nevetve a kisfiú, majd átölelve a mamája nyakát, összevissza puszilgatta az arcát. – Szeretlek mama!

- Én is szeretlek kicsikém! Aludj jól!

- Szép álmokat mama!

- Neked is, bogaram!

***

A kisfiú izgatottan csomagolta ki a fóliából a pirosas üveget és habozás nélkül kiitta a tartalmát. Kicsit szédült a bájitaltól, emellett a torkában maró fájdalmat érzett, de ő csak papájára gondolt kitartóan és a szavaira. Repülni fog és lesz egy látogatója.

Pár perc elteltével a fejét rettenetesen nehéznek érezte, de az aggodalmát elnyomta az öröm, hisz megérkezett a látogatója, akit annyira várt. Bár nem a papája jött, ahogy titokban remélte, mégis örült a nem mindennapi vendégnek, aki magas volt, fényes és lenyűgöző a hatalmas, fekete szárnyaival.

- Apukám mondta, hogy el fogsz jönni hozzám. Hogy hívnak téged és honnan ismered a papámat?

- Tudom, gyermekem, tudom. A nevem és az, hogy honnan ismerem a papádat, nem olyan fontos – mosolygott barátságosan a kisgyermekre az angyal.

– Annyira gyönyörű vagy! Megfoghatom a szárnyaidat?

- Igen, ha nagyon szeretnéd.

– Tényleg szabad?

– Tényleg szabad.

- És nem fog fájni neked, ha én hozzáérek?

- Nem, nem fog fájni.

Az angyal végtelen fájdalommal a tekintetében leguggolt a kisfiú elé és engedte, hogy apró kezecskéivel a tollakon, a kedve szerint cirkáljon.

- Nagyon szép szárnyaid vannak! Annyira nagyok és puhák.

– Ha szeretnéd, neked is lehet két szép szárnyad. Fehéreket kapnál. Tudod, nagyon magasra repülhetnél velük.

– Fel a felhők fölé? – a kisfiú szeme izgatottan csillogott, hisz az apukájának tényleg igaza volt. Tényleg szárnyakat ad neki ez a bájital. Végtelen boldogság és szeretet költözött a szívébe, ahogy az apukájára gondolt, és az új, fehér szárnyaira.

– Ahová csak szeretnéd, kincsem. Bárhová elrepülhetsz majd!

- És a mama nem fog ezért haragudni?

- A mamád örülni fog a szárnyaidnak. Te leszel az ő angyalkája.

- És te adod nekem a szárnyakat?

- Igen, csak velem kell jönnöd oda, a fényes kapun túlra. Ott odaadom neked az új, fehér szárnyacskáidat.

- Oké. De megígéred nekem, hogy elrepülsz velem a felhőkön túlra?

- Igen, megígérem angyalom – simogatta meg a kisfiú arcát a fekete szárnyú angyal és a karjai közé zárta óvón, apaian, mintha a legdrágább kincse volna. A kisfiú őszintén, szívből jövően elmosolyodott, majd elfészkelte magát az angyal erős karjaiban. Apró kezecskéjével megcirógatta az angyal állát, ahogy az övét szokta a mama. Az angyal betakarta a kisfiút meleg szárnyaival és egy csókot lehelt az arcára, az orrára és a homlokára. Elindultak egymásba kapaszkodva.

A kisfiút reggelre holtan találták, az arcán egy boldog mosollyal, a kezei között egy fekete tollpihével. Úgy nézett ki, mintha a legszebb álmát aludta volna.