Mesék a különböző életszakaszokból

Íme az első könyvajánlóm, melynek a célját nem határoznám meg előre, mert aki elolvassa a kritikákat, az úgyis érteni fogja a miérteket és a hogyanokat; elöljáróban így csak annyit jegyeznék meg, hogy a tematika alapján, van egy történet a gyermekkorról, egy gyermek szemén keresztül, egy mese a kamaszkorról, egy deviáns kamasz szemszögéből, és egy felnőttmese, egy felnőtt, de annál sérültebb személy életéről.

Fogyasszátok egészséggel, remélem, átmegy az ismertetőim üzenete!

E három általam kiválasztott könyv, előre szólok, hogy nem a könnyen emészthető kategória, így csak az kezdjen bele az ajánlókba, aki elég erős idegzetű! Felelősséget nem vállalok az esetleges lelki sérülésekért!

Jöjjön hát a három könyv, az életszakaszok szerinti sorrendben:

I. A gyermekkor

Móricz Zsigmond – Árvácska

Igaz történet az emberi kegyetlenségről

Móricz Zsigmond 1936 őszén találkozik Littkey Erzsébettel, Csibével (később az író nevelt lánya lesz), aki a Ferenc József hídon épp öngyilkosságra készül. Az írót meglepi, hogy egy olyan fiatal szerzet, mint a lány, véget akar vetni az életének, ezért, hogy a tragédiát megakadályozza, felajánlja, hogy meghallgatja a bánatát. És Erzsike… – az elkeseredettsége ellenére – él a lehetőséggel és mesél, mesél, és mesél, napokon, sőt heteken keresztül a kíváncsi írónak megszakítás nélkül, még akkor is, ha a hangja belecsuklik a mesélésbe. Szörnyű, embertelen dolgokról mesél a volt lelenc és lágymányosi prolilány, amelyeket a lány engedélyével Móricz – elborzadva bár – , de papírra vet, majd regényformába ölt, amelynek az Árvácska címet adja.

A történet az 1920-as évek Magyarországán, a Kecskemét környéki tanyavilágban játszódik. Az akkor 7 éves lelenckislány kegyetlen sorsának néhány évét választja témaként. Az emberi kegyetlenség, lelki elvadultság, a gonoszság megdöbbentő tényei jelennek meg az epizódokban, a természetes erkölcsöket nem ismerő elaljasodás: szadista és értelmetlen kínzások, elvetemült gyilkosságok és gyilkossági kísérletek sora. 
A kis lelenclányt félelmetes szörnyként állja körül a felnőttek hada, akiktől nem számíthat másra csak verésre, megalázásra, lelki - és testi kínzásra. Felemelkedés semmilyen értelemben nincs, az út egyre csak lejjebb vezet. 

Három nevelőszülő, három különböző hely, mégis ugyanaz az érzés mindenhol: kiszolgáltatott, ütött, megalázott emberi lény, akivel tehenet vagy disznót őriztetnek, aki nem érti, hogy miért nem szeretik soha, sehol.

A történet a Dudás tanyán kezdődik. A családnak több gyereke is van, mindemellett még örökbe fogadtak egy árva lányt is. Csörének hívják, de nem ez az igazi neve, ez a név csak valahogy ráragadt. Csupán pénzért fogadták örökbe, ugyanis az állam évente nyolc pengőt és némi ruhát adományoz a lánynak, amelyet nem az ő szükségleteire használnak fel. Disznót hizlalnak belőle, iskoláztatják a gyerekeiket. 

Nagyon kegyetlenül bánnak a kislánnyal, a legkisebb csínyért is durva verésben részesül. Nyáron meztelen jár a mezőre őrizni a tehenet, Borcsát. A ruhákat, amelyeket az államtól kap, a testvérei használják; ha megemlíti az igazságérzete feltörésekor, hogy neki van ám inge, akkor a szemtelenségére hivatkozva nadrágszíjjal ütik véresre. Nem jár iskolába, de már iskoláskorú, és ezt a kislány is érezi, ugyanis olyan magas, mint az egyik testvére Rózsi. Kevés élelmet kap, csupán egy szelet száraz kenyeret naponta, azt sem a családi asztalnál, hanem az istállóban fogyasztja el az állatok mellett, vagy a kedvesszülei lába mellett ülve az asztal alatt. Tejet is ihatna, de azt nem szereti, ezért a kedvesanyja nagyon megszidja, és csodálkozik rajta, hogy egy állami gondozott még finnyás is. Az állami gondozott ne válogasson, örüljön, hogy egyáltalán enni kap.

 A lány nagyon vad, ugyanis a földekre igyekvő emberek mindig megbámulják a pucér teste miatt. Télen kinőtt rongyokat kap, és ebbe kell lennie, így állandóan fázik és betegeskedik. A kínzását a kedvesanyja szokta véghezvinni, kedvesapja csak ritkán bünteti meg, de ha ő van soron, akkor a kislány már előre retteg. A kedvesapa kegyetlenebb, nagyobbat üt, nadrágszíja van, emellett folyton részeg, és sokszor akarja lemészárolni az egész családját. Ilyenkor a szalmabálákba bújva várja meg a kedvesanya a gyermekeivel, és Csörével a reggelt.

A kis Csöre leszállása a Pokol bugyraiba igazán csak akkor kezdődik el, amikor egy nap a naccsága beállít Dudásékhoz, hogy mivel nem járatják Dudásék iskolába a kislányt, emellett évakosztümben van a kicsi szinte egész évben, így elveszik tőlük, és másik nevelőszülőkhöz adják. Még kegyetlenebb, még állatiasabb, még számítóbb, még embertelenebb, még önzőbb emberekhez. És ez még mindig nem a vég. Csöre kálváriája úgy tűnik, még a harmadik nevelőszülőknél sem ér véget…

A tisztaság és jóság kiszolgáltatottságáról szóló regényből film is készült 1976-ban, Ranódy László rendezésében. Csak erős idegzetűeknek ajánlom mind a könyvet, mind a filmet!

II. Tinédzserkor

Anthony Burgess – Gépnarancs

Történet az erőszakról és egy fura társadalomról, egy pszichopata tinédzser szemszögéből

„Hászen ez egy könyv – mondtam. – Hászen maga egy könyvet ír itten. – Jó durvára fogtam a

góloszomat. – Mindig rohadtul csodáltam aztat, aki könyvet tud írni. – Ránéztem a legfelső lapra,

ott volt a címe: GÉPNARANCS, mire azt mondtam: – Hát ez jó egy hülye cím. Ki a fene hallott

már olyat, hogy gépnarancs? – Aztán felolvastam egy málenkij részletet, jó hangosan, igazi zengő

prédikátorhangon: – "Hogy az emberre, ki növekedni és édesedni képes, kinek végül dús leve

csordul Isten szakállal övezett száján, hogy tehát az emberre oly törvényeket és feltételeket

erőszakoljanak, melyek mechanikus szerkezetté degradálják őt, ez ellen szállok toll-kardommal

síkra..."

1962-ben jelent meg Anthony Burgess Gépnarancs című híres regénye, amelynek cselekménye bár egy meghatározatlan időben és helyen játszódik, a mondanivalója és a problémaköre a mai nap is aktuális kérdéseket feszeget. A történet egy érdekes világban játszódik a nem is olyan távoli jövőben, ahol „ Ember a Holdon, emberek röpködnek a Föld körül, mint muslincák a lámpa körül, de a földi törvényre és rendre ügyet se vet már senki”, ahol az emberek – úgy mondják – robotolnak a gyárban, mint holmi közönséges gépek, ahol  „A gazéta, mint mindig, tele volt erőszakkal, bankrablással, sztrájkkal meg futballistákkal; kifordult, erőszakos, lidérces  világ, kifordult, erőszakos, lidérces Mai Fiatalsággal”.

Az erőszak, tehát mindenhol ott van, amely ebben a műben, bármilyen abszurdnak is tűnik, a kitörési lehetőség a hétköznapokból, a céltalanságból. A legnagyobb gond ebben a sötét világban az, hogy az emberek előtt nincs semmilyen perspektíva, talán pont amiatt, hogy a robotolás által belefáradtak az életbe. Sajnálatos módon ez a széttöredezettség, céltalanság érzése a fiatalokra is kihat, de ők ezt úgy értelmezik „ Azokban az időkben alig volt mi ellen harcolnunk”, nem úgy, hogy nem volt miért harcolniuk, amely hatalmas problémának számít. Az ember a lényéből adódóan igényel egy célt, amiért küzdhet, amiért érdemes felkelnie, amely értelmet adhat az életének. És bár ez a képzeletbeli állam legalizálja az alkohol mellett egy drog fogyasztását is, hogy az emberek valahogy ki tudjanak kapcsolni, hogy ki tudjanak lépni a robotolás adta mókuskerékből, ez mégis eredménytelen, mert a főhősben is leledző agresszió, düh, erőszak, vadállatias viselkedés már a társadalom minden rétegébe beette magát éppen a céltalanság, a kitörés lehetősége miatt.

A történet főszereplője, vagy helyesebben mondva antihőse Alex, aki nem csupán a pénzért erőszakoskodik, hanem mert élvezi is. A fiú egy hozzá illően beteges, erőszakos, kegyetlen tinédzserbanda vezére, akinek a szemszögéből láthatjuk az eseményeket kibontakozni, amelyet oroszos szlenggel és egy igen érdekes nyelvezettel kommentál lépésről lépésre.

Alexről annyit lehet tudni, hogy már többször került erőszakos jelleme és bűncselekményei miatt nevelőintézetbe, ezért tudja, legközelebb, ha rajtakapják valami bűncselekmény elkövetése közben, már börtönbe fog kerülni. Erre a nevelőtisztje is figyelmezteti: „ Az, hogy a rendőrség mostanában nem fülelt le, még nem jelenti, mint te is nagyon jól tudod, hogy nem csináltál valami disznóságot. De én azért figyelmeztetlek, kicsi Alex, mert a barátod vagyok, az egyetlen ebben a nyavalyás beteg közösségben, aki szeretne téged megmenteni önmagadtól.”

Alex viselkedése és torz jelleme szinte érthetetlen mindenki számára, hisz jó otthonban él szerető szülők mellett, ő viszont azt nem érti, hogy ez embereket miért foglalkoztatja az ő devianciája. „ A jóság okába nem mennek bele, akkor mit kereskednek a másik boltban? Némely csolovekok azért jók, mert úgy tetszik nekik, én nem szólok bele, de álljon akkor ez a másik boltra is. És én a másikban vagyok vevő. Mi több, a rosszaság az énből ered, az egyetlenegyből, a belőled meg a belőlem, és ezt az ént a Bóg vagyis az Isten teremtette, és vala ő büszke és rádosztnüj. De a nem-én nem tűri a rosszat, márminthogy a kormány meg a bírók meg az iskolák nem tudják elviselni a rosszat, mert nem tudják elviselni az ént. És újabb kori történelmünk nem ilyen bátor málenkij ének története-e, testvéreim, akik ezek ellen a nagy gépezetek ellen hadakoztak? Ezt én most komolyan mondom, testvérek. De amit csinálok, azt azért csinálom, mert szeretem csinálni.”

A főszereplő személyisége a torz jellemből adódóan komplex: bűntudat és lelkiismeret nélkül követ el szexuális erőszakot, illetve verekszik (inkább ver) és öl, vadállatias ösztönei vannak, szemrebbenés nélkül pusztít és közben pusztítja önmagát is, természetesnek veszi mindazt, amit tesz, szó szerint pszichopata, mégis, emellett a maga nemében páratlan elme: látja a világ rejtett szépségeit, filozofál az emberi létről, magáról az emberről, a létezés mibenlétéről, Isten és az ember kapcsolatáról, foglalkoztatja a szabad akart kérdése, a jó és rossz önmagában való létezése és meghatározhatósága. Groteszk, hogy utálja a koszt, hányingere van attól, hogy az ellenfele idióta, hájas és ápolatlan, de a vért szereti; kifinomult zenei ízlése van, hisz szereti a komoly zenét és a legtöbb operadarabot ismeri: ezekre a zenékre öldököl gondolatban, (a zene szépségével egybefonódik az ő undorító erőszakos képzelgése) érdekes, hogy bár erőszakos alak, aki undorító dolgokat művel, nem szereti a közönséges viselkedést, megveti az ostobaságot és a műviességet.

A történet egy tejbárból indul, ahol a neve ellenére droggal kevert alkohol kapható, amely erős hallucinogén szer tulajdonképpen. Itt található Alex és bandája, ahogy a gondolataikba mélyedve tervezik az estét, ahogy megbeszélik, aznap éjszaka hol fognak portyázni.

A történet akkor vesz ijesztő fordulatot, amikor Alex börtönbe kerül egy éjszakai akciójuk után, ahonnan csak úgy szabadulhat idő előtt, ha aláveti magát egy különleges, mindössze két hetes, az állam által eszközölt „javító kezelésnek”. Mint kiderül, olyan pszichés kondicionálásról van szó, aminek következtében Alexet már az erőszak puszta gondolatától is gyötrő rosszullét önti el. Nem szándékai és vágyai változnak tehát, csupán e mesterséges reflexek korlátozzák, teszik szelíddé, gyámoltalanná, amíg...

Nos, nem lövöm le a történet csattanóját, elég annyit mondanom így elöljáróban, hogy a kezdetleges sokkhatás ettől a ponttól csak tovább fokozódik a műben.

A regényből filmadaptáció is készült Mechanikus narancs címmel Stanley Kubrick rendezésében 1971-ben, amely teljes mértékben visszaadja a regény hangulatát.

III. Felnőttkor

Vladimir Nabokov – Lolita

Történet arról, hogy nem minden fekete és fehér ebben a világban

Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo,

ahogy ott állt, egy méter ötven centis

mivoltában egy szál zokniban.

Bő nadrágban Lola.

Az iskolában Dolly.

Aláíráskor Dolores,

de a karomban mindig Lolita.

„A Lolita bizonyos értelemben túlságosan nagy regény. Úgy zúdul rá az olvasóra, mint valami kábítószer, mely erősebb, mint bármelyik, amit eddig felfedeztek vagy létrehoztak. Ugyanúgy, mint a narrátora, ellenállhatatlan és felejthetetlen” A Lolita kegyetlen könyv a kegyetlenségről." Martin Amis írta ezt Nabokov leghíresebb regényéről, mely az ötvenes évek második felében meghozta számára a világhírt.

A történet főszereplője Humbert Humbert, aki saját magát így látja: „ Tárgyilagosan szemlélve a dolgot, sohasem láttam még ragyogóbb, magányosabb, kiegyensúlyozottabb őrült elmét, mint a sajátom.” Humbert Humbert bevallottam pedofil( amelynek egy gyermekkori trauma az okozója), aki egy nap, összetalálkozik Dolores Haze-val, egy koraérett, 12 éves kislánnyal, akiről először csak álmodozik, később, azonban a való életben is kapcsolata lesz vele.  
Doloressel, azután kezdődik az igazi kálváriája,  hogy a lány édesanyja Charlotte, aki egyben Humbert felesége is (Humbert, azért, hogy a kislány közelében legyen, feleségül veszi) egy véletlen balesetnek köszönhetően meghal, és ők hirtelenjében útra kelnek Amerikában. A könyv Humbert és Lolita (Dolores) kapcsolatáról szól: Humbert féltékenységéről, Lolita közönyösségéről és kegyetlenségéről, a fiatalember küzdelméről önmagával és a világgal szemben, a férfi igaz szerelméről, szenvedéséről, bűntudatáról, a soha el nem jövő feloldozásról.

A mű nagyon sokáig nem jelenhetett meg még az USA-ban sem a szexuális abberációt bemutató téma miatt, amikor viszont megjelent, a Lolita az irodalomkultúra alapköve lett. Bár sokan félreértelmezik a könyvet, Nabokov célja nem az volt, hogy a pedofíliát elfogadtassa, megértesse az emberekkel, eszébe sem jutott az, hogy ítéletet mondjon az ilyen betegségben szenvedő emberek felett, vagy éppen mellett, nem magasztalni akarta ezt a perverziót (Egy interjúban vallott erről, nem én találtam ki). A mű metaforikus szinten az én börtönéről szól, amelyet a társadalom, és maga az individuum alakított ki. Ilyen értelemben a Lolita az én-börtönből való kitörésről szól, arról, ahogy annak a bizonyos börtönnek a rácsait feszegeti az értelem és a lélek. A valódi cél, tehát ennek a végeláthatatlan küzdelemnek a bemutatása volt.

Maga a regény megdöbbentő és páratlan a témához képest, vagy pont amiatt: Nabokov nyelvi zsenialitása, valahogy gyönyörűvé varázsolja a történetet és elvarázsolja az embert – a sorok között az olvasó egyszer csak azt veszi észre, hogy bármennyire nem akarja felvenni ezt az idegen szerepet, mégis együtt érez Humbert Humberttel: amikor ő szeret, gyűlöl, szenved, akkor az olvasó is hasonló hullámvölgyeken megy keresztül. Aztán egyszer csak a mű feszültségtől terhes sorai között eljut egy olyan pontra, hogy empátiától átitatott lelkülettel megkérdezi: akkor most ebben a történetben ki az, aki igazán bűnös, ki az, aki áldozat és ki a csábító, kit kellene elítélni és kit nem. Mert Lolita, ha tetszik ha nem, romlottabb a legromlottabb embernél, mert igenis játszik Humberttel, igenis elcsábítja, igenis zsarolja, igenis kegyetlen vele.

Nos, akkor ki is a betegelméjű? Ki az, aki büntetést érdemel? Humbert vagy Lolita? A pedofil vagy a lány, aki elcsábította akarattal? Nehéz kérdések, amelyeket nehéz megválaszolni.

Vladimir Nabokov – Lolita. Egy nagyszerű, megosztó, izgalmas mű, idillikus hangulattal, gyönyörű nyelvezettel megírva, amely bár egy perverzióról szól, emberek milliónak a kedvence, leszögezném: okkal. A regényből két filmadaptáció is készült: az egyik 1997-ben Adrian Lyne, a másik 1962-ben Stanley Kubrick rendezésében.

Remélem, kicsit elgondolkodtattalak titeket, várom a véleményeiteket, észrevételeitek! :)