Sziasztok!
Ma egy verssel jelentkeznék, amit tegnap írtam. Nem is fűznék ehhez többet annál, hogy bizony a szerelem, néha nagyon fáj.
Kedves Paradoxon! A szerelemdoboz nálam még mindig egyben van. Még akkor is, ha most éppen eltávolodtak a lelkeink. Ez a doboz a legstabilabb, legszebb dolog az életemben. Ezt tudnod kell.
Paradoxonba
fúló szerelem
1
Összeomló életem romjain táncot jár a kéjes öröm
Kezeim
között átfolyik a szín-csillagfolyondár
Szétszakít
az érzés belül: oh mennyire szeretlek
S
a hiány belemarkol az elrabolt – pápámpápám
Hol
vagy már
Te
paradoxonos boldogság?
2
Szétfeszít belülről a végtelen
Nem
vagy itt, fakadó lélekvérem
Rózsaszínes
gyászba festi a tavat
Amelyben
nélküled egyszer csak
Megfulladtam
3
Mar és szúr és fojtogat
Táncot
jár a félelem
A
szerelem oltogat
De
szétesik az életem
Nélküled
0
Érted kiált minden a zsongó szívben
Gyere
vissza – a semmi és a minden
A
kezdetem s a végem a mindenség
Te
vagy ez – Paradox, istenség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése